Tapló Terepjáró

Miről szól? Mittomén. Jövök, megyek találkozom érdekes dolgokkal és elgondolkodom. Na, nem túl mélyen, csak épphogy. Meg persze a szokásos: a bennem feszülő mély sértődöttség világgá ordítása. Mi az, hogy nem én vagyok a király? He? He? Heeee? Helyesírási hibák azok lesznek. Mert nyelvészdoktor továbbra sem vagyok. Ja, és az autókhoz sem értek. ;)

Friss topikok

Utolsó kommentek

Linkblog

Archívum

HTML

Kölcsönös pofavizit

2010.06.07. 12:16 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

Tegyük fel, rég nem látott ismerősökkel találkozol. Leparkolsz a ház elé, csengetsz. Szemed sarkából látod, hogy a függöny finoman libben. Az illető már mindent tud rólad. Attól függően mire fókuszál, először felméri pereputtyod kvalitásait, kölykeid méretét, darabszámát, házastársad megkeseredettségi fokát, valamint hogy mennyit híztál, öregedtél az elmúlt évek alatt. Ha férfi az illető, az autódat nézi először. Ebből már pontosan tudja, hogy hol helyezkedsz el a vesztes-maffiózó skálán, a többi nem érdekli, azt már az asszony úgyis jobban tudja. Ezek után bemenned sem kellene, már nem tudsz újat mondani nekik. Maximum annyit tudnak felmérni, hogy mennyit hazudsz önmagadnak (pontosan annyit, amennyit nekik próbálsz). De ilyenkor már nincs visszaút, gyorsan rendezik a kínos gondolataikat, és széles mosollyal beengedik a farkast az akolba. A mosoly őszintesége egyenes arányban áll a lúzerfaktoroddal. Eljött a te időd a kínos kérdések feltevésére, mire bejutsz, már elég sokat láttál, és pontosan tudod mire is kell rákérdezni. A társalgás akadálytalanul folyik, az esetlegesen beálló kínos szüneteket rutinosan a kölykök megfékezésére fordítod, akik már az első percben elkezdték bontani a berendezést és gyomrozni a hörcsögöt/macskát/pintyet/pincsikutyát. A nőket leköti a kölyök-kégli-kaja szentháromság, a pasik minden idegszálát az anyagiak. Mindkét csapat felméri a másik gyengéit, ez nyugtatólag hat, oldja a légkört, így egész kellemes este kerekedik, ami legalább egy heti kibeszélni valót szolgáltat. A hazaút viszonylag csöndes, csak hátulról hallatszik a nyivákolás, hogy mikor jövünk megint. Az első traktusban csönd van, az élmények dolgoznak. Halványan még rémlik, hogy mi volt a kaja, de a házigazda szemefénye kaktuszgyűjtemény már akkor is ködös volt. Vagy csak a cserepeket gyűjti? Éhes vagyok, mi lehet ilyenkor enni? Fúúúj, már megint meki?

Kontra-rekontra

2010.06.02. 13:35 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

Döbbenten érzékeltem, hogy a többség a terepjárót azonosítja a sokakat irritáló ú.n. SUV-al. Ez a hasonlóság csak annyiban áll, hogy mindkettő nagy és sokat eszik. Igaz ugyan, hogy egy öltönyös úriember is alkalmas az erdei sétára, enyhébb terepviszonyok sem viselik meg, de a sziklamászáshoz vagy sáros kaptatóhoz nem a leginkább ideális viselet a bőrtalpú cipellő, a gyapjúöltöny és a cipelhető nóóótbúúúk. Megértem még kevésbé tájékozott embertársaimat: nincs könnyű dolguk. A gyártók is igyekeznek összemosni a két kategóriát, így eljutottunk odáig, ha valaki új terepjárót szeretne venni, nem túl sok fajtából válogathat. Az évek során elég sokról lemosták a kapcsolható összkerékhajtást, a felezőt, a merevtengelyt, az alvázat, és a használható hasmagasságot, terepszöget. Ráadásul külsőre is elsuvosodtak rendesen. Cuki fényezett műanyag „ütközők”, sarkokra kitett hatalmas fényszórók, kidomborított kerékívek, legömbölyített áramvonalasság, uralkodó számítógép. Abbbszolúúte hülyebiztos kivitel – aszfalton használva. Ha valaki ki van éhezve, bizony furcsa dolgokon tud megakadni a szeme. Legutóbb a kútfúrók Unimogjára néztem nagyon furcsán, pedig az a nagy, rozsdás, agyagban úszó dög eddig nem szerepelt a listán. Még eljutunk odáig, hogy visszateszem a seggem a traktorra, csak történjen már végre valami.

 

 

 

Tavasz

2010.06.02. 13:15 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

Csicsergő madarak, vígan káromkodó építőmunkások az állványon. Nyitott ablak, zárt iroda. Ilyenkor erős a viszketés, menni kéne. Van hová, van kivel, csak épp nincs mivel. A pulzus gyorsul, a pupillák tágulnak, valami van a levegőben. Por, az is, most verik le a vakolatot, fokozva a munkakedvemet. Még ezeket is irigylem ilyenkor. Kinn vannak. Majd amikor a havasesőt kapják erős széllel a képükbe, biztos nem akarok a helyükben lenni. Határozottan duzzogok. Az eszem ugyan mondogatja,h "ezért fizetnek, vazze", de ezt a valamit ez cseppet sem érdekli, már fönn jár a hegytetőn a kockánál, a régi orosz őrtoronynál, vagy kinn a lőtéren. Mekkora szívás már ez! Lehetne a sakkozás is hobbim, ahhoz csak néhány fadarab kell, minden héten összejönnék pár hasonszőrű kockafejűvel, és nem zavarna,h a napom nagy részében gyapotot szedek az ültetvényeken. De úgy,h csak ez van, pluszban az otthoni munka lazításképp, így azért nem csoda, ha tikkelek kicsit.

Veleszületett kubizmus

2010.06.02. 13:12 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

Vannak különböző formák, meg tudom érteni azt is, ha valaki a szappantartóra gerjed. Én nem. Engem elbűvöl egy bumfordi kocka. Kizárólag zöld színben, esetleg az acélkék még belefér. A traktoroktól is érzékenységi rohamom van, lehet,h tényleg őstermelnem kéne irodában ücsörgés helyett, és mindenki jobban járna. Vennék egy L200-ast, két zsák takarmány meg pár disznó hátra és én lennék az utak toldimiklósa. Persze mindenki eljut odáig az életben,h azzal szivatja magát -és másokat- megélhetésszerűen, amire teljesen alkalmatlan. A jobbak legalább bevallják ezt maguknak, innentől kezve lehet visszaszámlálni: minusz 1 nap halálig, minusz 2 nap halálig...így tovább. De ez egy másik történet, igazából a kocka lenne a romantikus történet egyik főszereplője, jó nagy kerekkel, és olyan magasságban lévő motorháztetővel, ahol a többség már a tetőcsomagtartóért kepesztene. Sosem értettem a buszosok önbizalmát ezelőtt, de ad egyfajta hideg nyugalmat a méret: az ember tudja,h megnyílik előtte az út, a többi meg tudja,h úgyis lepattannának. Mindenki a helyén, a teremtés rendje érezhető, a világ motorolajozottan működik. A parkolás sem probléma, sőt bónuszként a sündörgő kéregetők sem zaklatnak, ha épp egy hatalmas sötét autót pakolsz tele. Nos, akkor sem zaklatnak, ha egy olcsó, régi, kicsi és vicces színű járgányba teszed be az egy szem félig pakolt szatyrodat. Már ezt is tudjuk. :)

Bad romance

2010.06.02. 13:10 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

Amilyen gyorsan jött, olyan pillanatok alatt ment is el. Viszonzatlan szerelem lett végül, szokás szerint túl későn felismerve, beismerve. Szép volt nagyon, szem megakad. Vinné. Adtuk, vigye. Könny letöröl, ismét véget ért valami, de legalább futja nekünk is kajára. Nem maradt más utána csak egy méter fénykép, gyalogsági ásó, viharkabát, kisbalta, viharlámpa és néhány szar váltó garázs sötét zugában. A váltókat ugyanis nagy tételben fogyasztotta a drágánk, remélem a hagyatékát majdcsak kidaruzza vki a garázsból helyettünk. Tanulság: ismét lejjebb csúsztunk egy szintet. Nem csak megvenni kipofozni kell, el is kell tartani, érzékeny virágszál ez, különleges igényekkel. Különlegesen drága igényekkel. És eljött az idő, elkerülhetetelen volt a stop loss. Tükörbenézés, vereség beismerése, fájdalom, és az elmaradhatatlan kérdés: mit cseszünk el? És persze ez utóbbira sosincs válasz. De a remény elég szívós állatfajta, az istennek se akar megdögleni, csak hogy még inkább fokozza az élvezetet ebben a helyzetben. :)))

 

Welcome to the other side...a teljes történet

2008.05.23. 10:38 | Tapló Terepjáró | Szólj hozzá!

 A kezdetek

Először 8 éves koromban merült föl bennem a gondolat. Ez arra az időszakra esett, amikor fater meg mutter rendszeres természetjáró korszakát élte. És sajnos én is. Nincs nekem bajom az erdővel, jó az ott ahol van, de 20 kilómétereket kajtatni minden vasárnap,h aztán az amúgyis értékes hétvége hátralévő részét kómás pillogással töltsem, ráadásképp az undorító hételejét még izomlázzal is súlyosbítsam...hát a halál, az. De 8 évesen nem volt választásom, nyomni kellett a kilómétereket és közben hallgatni,h milyen jó is az nekem és egyszer még hálás leszek ezért. Hát ja. Az. Vazze. Hála helyett inkább fostam,h mikor ugrik elénk egy hörgő vaddisznó, veszett róka, vagy valami agancsos, és az járt az eszemben hogy hány kullancsot fogok kibányászni és honnan.

A kullancsokról. Ismerős mesélte,h még katona korában az egyik bajtárs is összeszedett egyet. Pont bele a koronaékszerbe. Húzták, rángatták (a kullancsot!), de csak nem akart kijönni. A srácnak folytak a könnyei, de a dög ragaszkodott a farkához. Mentek orvoshoz. A doki is bevetette a tudományt, de semmi eredmény, a kullancs nem mozdult. Végső kétségbeesésében lefertőtlenítette az egészet, oszt majd lesz valami. Na a kullancs ettől végre kidobta magát. Szerintem csávókám azóta is csak gumibugyival súlyosbított búvárruhában mer kifeküdni a manikűrözött kerti gyepre.

Szóval a gondolat. Akkoriban egy foltelről álmodoztam, aminek kerekei vannak és megy szépen magától. Na nem a rokkantkocsiról, te kis perverz, csak valamiről, ami viszi a seggem, hamár a családi program az életem árán is kötelező. Elkövettem azt a hibát,h egy gyengébb pillanatomban elköptem faternak a dolgot. Röhögött is a pofámba évekig. Üldözze hálám, mert legalább nem felejtettem el.

Aztán úgy alakult,h fatert is elkapta a gépszíj. Az első rémséges tévedése egy Suzuki SJ volt. Akkor már volt jogsim, bár inkább ne lett volna. Az a tetű ugyanis nem ment többel 80 km/h-nál, ha előzni kellett egy Trabantot (lovaskocsit, kapával-kannával felszerelt kerekező nyuggert) és kitapostam a belét, akkor ki tudtam belőle hajtani 90 km/h-t. Fostam is,h kijön az aranyere ott a főút szélén. Így aztán szép napokat töltöttünk utazással a kertbe menet. Ráadásul ponyvás volt. A dobhártyám még másnap is hubogott. Amúgy a terepet jól viselte, csak alapból gyenge volt az istenadta, pluszban harmatosan rohadt is, de ezek után ki nem szarja le. Mennie kellett. Évekkel később összefutottam vele a városban. Új szín, új dizájn. A tulaj észrevette,h nézegetem és megkérdezte nem veszem-e meg. Kösz, egyszer is elég volt.

Az öreg második tévedése egy Pajero volt, ami helyből nem lett volna gáz, jó kis autó az, pofára is szimpi, de csalhatatlan műszaki érzékkel nyúlt bele ebbe is. A 4 hengerből legalább 3-ban kevesebb volt a kompresszió, egyben meg tán nem is volt semennyi se. De ez legalább ment akár még 110-el is, máig sem értem mitől. Ettől eltekintve viszonylag kevés emlékem maradt. Fater nyomja neki az erdőben a felázott agyagos úton, mindenhol fák, a kocsi segge balról előz, mutter fejhangon visít. Én meg arra gondolok,h vagy megússzuk vagy inkább gyors halál legyen, a kettő közé meg ne lőjjünk, mert az szívás. Miután túléltük, hazaértünk, fater elhajtott a mosóba a tökig takony kocsival. Neki nem volt arca odavinni. Aszonta adjak egy kis lóvét a mosósnak, veresse le az agyagot előtte a magasnyomásúval. A faszi meglátta a kocsit és elküldött a picsába,h fog ő mindent összemocskolni. Ezek után beálltam a mosóba, mert azt nem szokták megkérdezni, mikor az ember kicsengeti a lét,h autót mosatok-e vagy agyagtömböt. Szal ki volt fizetve. Akkor még bátor voltam, kintről néztem végig, ahogy a kocsiról leszédülő tonna agyag szép egyenletesen lerakódik a mosóban, fix 5 cm guánót képezve. Irtó gyorsan távoztam.

 

Ezmegaz és egyéb állatfajták

Ebből az időszakból nem is maradt más, csak a dízelautókkal szembeni ellenszenv. Jó, tudom, az igazi az dízel. De leszarom. Izzítás, korom, büdös, korom, nemindul, és még egy kis korom. Kurvasok korom.

Aztán fater rájött,h 2x150 km utazást lehet kényelmesebben és főleg gyorsabban. Vett egy Astrát (akkoriban nagy szó volt, pöcsök!) meg vett egy traktort a kertbe, amit azóta is nagy gonddal ápol. Na ja, egy évjárat vele, biztos van sok közös témájuk.A kutyám is megdöglött. Egy kullancs miatt. Mondjuk benne volt a korban, de rögtön eszembe jutott,h esetleg én is hugyozhatnék bomlott vért lyme-kórból kifolyólag. Itt véget ért egy korszak.

Közben persze volt egy futó szerelem, természetesen viszonzatlanul maradt. A Macska. Cicamica. Ő maga a megtestesült elegancia, én meg...ugyanmár. Az egyetemen állították ki őket, gyönyörűek voltak, doromboltak...fehér bőr üléshuzat, rózsafa kormány, áramvonalas test, csilivili. Na, majd egyszer. Talán. Álmodni kell annak, aki balfasz élni.

Aztán eltelt egy évtized holmi fennkölt célok hajkurászásával sok idő, energia, remény, munka, kétségbeesett kísérletek a beilleszkedésre. Már ketten voltunk. Aztán hárman. Persze nem vittük semmire. És akkor úgy döntöttünk szarunk az élet pofájába.

 

Disz iz a biginning of a bjútiful frendsip

Megvettük. Persze tudom,h most műszaki állapotokról, zúzásokról, csörlőkről, javításokról kéne értekezni. Ezt a részt meghagyom azoknak, akik ebben tartják önértékelésük alapjait, esetleg értenek hozzá...van ennek fóruma bőven. Néha elmorzsolom a fogaim közt memoriterként az a szót,h szelepszárszimmering esetleg hengerfejtömítés, csakhogy legyen mivel villantani, ha úgy adódna. Én a kapcsolat mélységeire koncentrálnék inkább. Terepjáró. Igazi. Nem az a felfújt, takonyhajtású 4WD szabadidőautó, amivel a makadámútra se mennék rá, ellenben 1-2 tucat milláért mérik. És nem is az a keményvonalas, amiben még az autópályán is kikopik a csigolyáid közül a porc. Elvégre használni akarjuk, városban is. Használt. Persze, mi más. Mondtam má,h nem vittük semmire. Pedig rajta voltunk. Lúzerek, nagy pofával. Szorri. Jött a kipofozás. Főalkatrész, alváz, üreg. Böhöm vasak az aljára, védeni a lágyrészeket. Semmi tunning, semmi csicsa, elvégre nem a kocsma előtt akarunk fényezni vele. Műszakilag hozza maximumot. Amit gyárilag tudnia kell, azt adja ki, bárhol, bármikor. Nem vagyunk az autószétbaszás hívei, se somogybabodé, továbbá vaditatók gyilkosa, patakokban se frankó autóstul pancsizni. Én spec. finnyás is vagyok, egyrészt a sárban dagonyázzanak a disznók, másrészt utálok autót takarítani, harmadrészt hamár összeraktuk műszakilag korrekt állapotra, élvezni szeretnénk, nem szétcseszni csak a muri kedvéért. Aki ilyet tesz, annál baj van (bár ha belegondolok inkább a kocsit üsse szét, mint a család után kocogjon a konyhakéssel).

 

Kirándulók és vazze

A kirándulók által foganatosított szemmelverés tipikus esete. A köcsög motorosok vazze, úgy herélik a tájat, ahogy nem szégyellik. Semmi azonosító, fejükön bukósisak, egyik olyan, mint a másik, pillanat alatt eltűnnek vmelyik bokorban. Én hülye meg kimegyek egy rendszámos autóval, amin akkora ablak van, mint egy focipálya. A kitaposott útról le se térek, nehogy véletlen eltapossak egy védett gaziszkusz vulgáriszt. Ezek meg bámulnak bele a pofámba olyan tekintettel, mintha az anyjukat beleztem volna ki. Ezek azt hiszik magukról,h békés, csendes természetkedvelő népek. A légynek se ártanának. Ja, annak tényleg nem. Rajtunk secperc végrehajtanának egy rögtönzött lobotómiát a fokossal.

Ma extra sokan voltak. A bricsesznadrágos öregurak és a nyugdíjasklub kiránduló részlege nem volt kekec hangulatban, elmentünk egymás mellett, mi bizalomgerjesztően vigyorogtunk, ők rondán néztek.

A kölyköket kirándultató ökoterroristák már ellenálltak. Vazze, szép lassan ballagunk a kitaposott és sűrűn autózott mezőgazdasági úton, mikor utólértük őket. Ráadásul nem messze a főúttól. Hátranéznek, nem mozdulnak. Mi ballagunk mögöttük. Megint hátranéz egyik köcsög, a szemével leköp, nem állnának félre. Ráutaló magatartást se tesznek,h elengedjenek az ÚTON! Na, akkor szakadt. Be a boronált szántásba, gázt neki. A motor végre kiadja a hangját, kocsi segge riszál, de a 4WD megfogja, köpi a sarat mindenfelé (őszintén reméltem,h a buzikáim is kaptak belőle), egy pillanat alatt előttük vagyunk. Az őstermelőtől ezúton kérek elnézést, mélységesen sajnálom azt a 10 métert. Ha zavarja a dolog, majd lezárja az utat és akkor nem kirándul arra semmilyen csordabarom. Vazze.

 

Kirándulók vazze nélkül

A magányosan nyomulókat nem zavarjuk. Ők kijönnek, gyönyörködnek a maguk örömére. A múltkor is beszéltünk eggyel. Már épp befostam,h ez is leköp, miközben ártatlanul az izzadságmentes kilátásban gyönyörködöm, de nem. Kedvesen ajánlott egy bazinagy követ megtekintésre, ami egy másikon egyensúlyoz és ez baromira különleges. Megtekintettük, télleg frankó. De azért a para dolgozott, nem mentünk közel, hátha aknázgatott egy kicsit a csávókám. Ha olyan autóval mész ki ződbe, ami a seggén hordja a pótkerekét, ne bízz senkiben, akinél hátizsák van. Akik bezzeg fát lopni járnak a zsigulival, az valamié riszpekt részükről. Vagy csak nem mernek beszólni a 4 fazonnak, akik épp bűnöznek arrafelé. Vagy mittomén...még nem loptam fát zsigulival. Nem vonz a természetjárás ezen ágazata.

Talán az igazi nagy arcok ezért járnak csapatosan zúzni. Mert be vannak tojva. Egyrészt a kirándulók sem szívóznak, ha többen vannak, másrészt kihúzzák egymást a szarból, ha túl nagy baromságot csinálnak. Tutkó. Félnek.

- Pistíííí....

- Mivanmá?

- Én félek...

- Hee?

- Szörny van az ágyam alatt!

- Nincs ott semmi.

- De ott van...! Nem merem megnézni, mert megesz.

- Kuss legyen, aludjál.

- Szóljál anyunak...!

- Francokat!

- De én félek egyedül.

- Leszarom.

- Hm...azt hiszem rájöttem, miért alszanak együtt apuval.

- Namér?

- Mert ők sokkal jobban félnek.

 

Mennyből...az!

Karácsony. Ocsmány dolog két és fél napra bezárni a boltokat. A népesség nagy részénél elvonási tüneteket okoz...még jó,h a benzinkutak árulnak mindenféle alapélelmiszert: csipszet, kólát, sósmogyorót. Jó dolog konzumidiótának lenni: remek a kiszolgálás. Amúgy leszarom az egész cécót, 12 éves koromban véget ért a nagy varázs, azóta csak macera, nem is fárasztom magam, holmi felesleges bohóckodással a témában. Ezzel igen szűk családi körben egyet is értettünk. Viszont. A 24-e délután és 25-e délelőtt tipikusan az a nap, amikor szabad a pálya. Sehol senki. Gondoltuk itt az idő. Kiugrunk anyós hétvégi kertecskéjébe kicsit tereprendezni. A szomszéd amúgy eszméletlen savanyú meggyet termő fája frankón belelóg az űrszelvénybe és rendszeresen hozzábassza az antennát a kocsi tetejéhez. Mégis, mire tartjuk az elektromos láncfűrészt? Korai még a metszés, ezt minden rendes bálintgazda tudja, de az idő pénz és zománc. A meggyfa végülis elég pofás lett, ha szemből nézzük, fel se tűnik,h hiányzik a fele.

 

Egy kis off

A szomszéd Tico-ja rendszeresen itt parkol a ház alatt. Én csak tictac-nak hívom. Nem zavar az senkit, elfér a járdaszegélyen, csak nagyon kell figyelni, nehogy véletlenül rálépjünk. Sosem értettem,h a 120 kiló fölötti pasas miért vonzódik ilyen méretű járműhöz, de aztán a rejtélyre fény derült, meglestem. A szóban forgó közlekedőedényt 10 perc alatt tisztára nyalta egy zsebkendő méretű ronggyal, plusz 2 perc gyönyörködés. Az ablaktörlő cseréjéhez pedig még csak oda se kell sétálni az elejéhez, a kocsi farától is elérni. Semmi izzadás, semmi időpocsékolás, semmi létrázás...kész főnyeremény. Ha meg nem talál parkolóhelyet, zsebre vágja.

 

Van sapka...nincs sapka

Környezetszennyezés. Ez mindig előkerül, pro és kontra vitatkoznak éjjelnappal mindenféle fórumokban. Ezt a kérdést azt hiszem rövidre is lehet zárni azzal,h élni is elég környezetszennyező: megzabálod a csodás növényeket és állatokat, fűtöd a kéglidet, műanyag körülötted minden, elszipákolod az oxigént és aljas módon széndioxidra cseréled. Itt szokták azt a rendkívül ütős érvet bedobni,h nade ez szükséges, ellenben a terepjáró nem az. Nos, kinek-kinek és főleg mi. Aki jobbítani akarja a világot, kezdje magán. Zavar a károsanyag-kibocsátás? Nyírd ki magad, és máris sokat tettél az elveidért!

 

Nyári horror

Az eső utáni élményeket nem kell magyaráznom. Az eső előttiek viszont ínyenceknek valók. Meg hülyéknek. Először is: nyáron meleg van. Klíma...na az nincs. Azzal születni kell. Amilyen perverz vagyok, használnám is. De nincs. Így az ember automatikusan az ablakhoz nyúl. Nagy hiba, feleim, nagy hiba!


Első szabály: kizárólag szemmagasság fölöttig szabad leengedni, különben úgy vág pofán a vadrózsa, ahogy kell. Ha magasan van az ablak, csak a skalpot szedi le. De attól már nem sikítok akkorát. Második szabály: olyan területet keresni, ahol 10 km-es körben nincs lótartás. Szerintem ilyen mostanában nincs, lóbuzinak lenni is nagy divat. Szóval le van engedve 10 centire az ablak, azon prímán beférnek huszasával a böglyök. És jönnek is. Jó nagyok, és mind az én véremet akarja. Az ember megáll, kihajtja őket, sikoltozik, mint egy primadonna, és nagy sóhajjal felhúzza az ablakot. Harmadik szabály: hátsó ablakot is becsukni. Mert ha nem akkor bizony ott az eső előtti nagy áldás, a por. Frankó nézni a tükörben, szerintem az űrből is látszik, akkora a felhő. De ha az ember nyitva felejti a hátsó ablakot, akkor bizony gáz van. Mert bejön. Ahogy bejön a szellőztető rendszeren is. Összegezve: a nyári terepjárózás hatalmas élvezet, az ember lucskosra, mocskosra izzadja magát, kicsit vérzik is, a foga között ropog a homok, a szemeiből könny folyik, az orrából fekete takony, és diszkréten hörög is keveset szilikózisból kifolyólag. A kocsi kívül és belül szürke, ha nem folyna amúgyis minden nyílásmon minden, sírva fakadnék,h most takarítottam ki.

 

In the jungle, the mighty jungle...

Erdei kaland, először és egyelőre utóljára. Nyílt terephez vagyok szokva, fűhöz, szántóhoz, sziklákhoz, kilátáshoz, friss szélhez, trágyaszaghoz. De ez megviselt. Egész éjjel gúvadt szemmel meredtem ki a fejemből a sötét szobában és nem mertem kimenni pisilni. Mint az első cápafilm, azzal a különbséggel,h akkor fürdeni nem mertem. Ismerős területén voltunk, ő is haszálja az tulajdonában lévő erdőt zúzásra, gondoltuk kipróbáljuk mi is. A terepviszonyokkal nem is volt baj, de az élmény megrázó volt.

Láttam én már erdőt életemben eleget, az olyan hely, ahol fák nőnek sűrűn, vannak bokrok is, meg avar, madárcsicsergés, őzikék, kullancsocskák. De ez...az ember hátán mered a szőr. Először is büdös volt. Nem a szokásos korhadt erdő, hanem vastag növényi rothadás bűze. Ahogy beértünk, hirtelen sötét is lett, nem árnyék, hanem valami félelmetes. A nyomasztó, nehéz, meleg bűz csak rontott a helyzeten. És a növények...nagyon városi lehetek, de még egy vasdobozban is megrettentem a 3 méter magasan meredő kóróktól, amik áthatolhatatlan falat alkottak. Meg volt valami más rondaság is, az is nagyra nőtt és pizzástányér méretű levelei voltak. Nem vagyok klausztrofób, de szabályosan menekültem kifelé.

 

Mimikri

Hála a jelenlegi napszemüvegdivatnak remek lehetőségem nyílt magamat álcázni. Már ha vki esetleg a pofámba akarna esetleg bámulni és ez esetleg engem feszélyezne. Gyorsan elajándékoztam a régit és vettem is egy mókás darabot, jó nagy szúnyogszemüveg, áramvonalas, pofára idomított, frankó. A problémák ott kezdődtek,h nem fért be a szemüvegtokba, mert olyan baromira íves. Sebaj, vettem egy zacskószerű tokot, abba befér. Abba igen, a táskámba már nem annyira. Táskát is cseréltem és még mindig örültem. Aztán elkezdtem hordani. Igazán pöpec,h a fél fejemet eltakarja, de nem tudom 5 percnél tovább magamon tartani, mert aláizzadok. Nem is tudtam eddig,h a szemhéjam is tud izzadni. Sebaj, majd ötpercenként a fejem tetejére tolom, addig kiszellőzik a szemem, aztán megint vissza. Igenám, de a fejemre is remekül illeszkedik, úgyhogy ott is aláizzadok, sőőőt...rá is. Egy perc is elég ahhoz,h a fejem tetejére tolt napszemüveg lencséjéről vastagon folyjon a kicsapódott pára és a szemelőtti öt percben ne is lássak semmit. Azt hiszem megyek könyörögni,h visszakapjam a régit.

 

Kerékpárosokrul

A harci helyzet tipikus esete. Mivel magam is gyakran közlekedem kerékpárral, ismerem ezt az oldalt is. Nem is szokott konfliktusom lenni. Sőt, meg vagyok lepődve,h az autósok többsége figyel rám, sőőőőt előzékenyen elenged. Amelyik meg nem, arra én figyelek, elvégre az én bőrkémről van szó, nem várom el senkitől,h nálam jobban figyeljen rá. Azonban van a bicikliseknek két alfaja, amelyik autóból nézve erős agyi vértolulást okoz.

Az egyik a nyugger. Többnyire 60-70 év felett jár, előfordulási helye szerint falvak, kisvárosok. Ezeken a helyeken nincs is baj, elfér. A gond a nagyobb városokban kezdődik. A kerekező nyugdíjas valamikor a 60-as évek derekán volt fiatal, és akkor szépen beleverték,h biciklis nem kerekezik a járdán. Mindenki tudhassa,h biciklizni az autóúton kell, lehetőleg világítás nélkül, mert az az átkozott dinamó csak megnehezíti az amúgy is imbolygó küzdelmet. Ottan van a közlekedési jelzőtábla is, szép nagy bicikli van belerajzolva. Abba a nagy piros körbe, ni! Ettől aztán nem venné észre az autóúttal párhuzamosan futó bicikliutat sem, hiszem mindenki láthassa, ide van festve a bicikli, itt kell menni.

A másik kategória a sportember. Többnyire "öregurak", függetlenül a koruktól, vagy kielégületlen amazonok. Életüket "az életem árán is egészséges vagyok" és a "jogom van" jegyében töltik. Ők azért nem használják a kerékpárutat/széles járdát mert nem tudnak róla, inkább csak lázadásból, úgyis mindenkit legyorsulnak, minek kerülgessék a munkából hazafele igyekvő melóst és egyéb szédelgőket és ugyebár a drága sportbicikli is meghal egy-egy random szembejövő padkától. Mentségükre szólva elég gizdák és tudnak egyenes vonalban is közlekedni, viszont ha bárki kekeckedni akarna velük, először udvariasan kérdezze meg őket,h megvolt-e már a mai adag agresszió sportba ölése.

 

Üléscsere

Ha elmúlik az első lángolás és javítás időszaka, bizony adódnak apróbb kellemetlenségek. A gyári ülések, például. Nem hinném,h 160 cm fölött azt bárki kényelmesnek tartaná. De az a barom is aki egy púpot tervez bele...úgy kell benne görnyedjek, mint egy fosós macska. A fejtámlákról nem is beszélve, azok olyan kemények, hogy három napig Clayderman zongorázna a fejemben már a legkisebb koccanásnál is. Szóval elkezdtünk felhajtani valami kényelmesebbet. Ez persze annyit tesz, h naponta elmondjuk egymásnak,h de kibaszott kényelmetlen ez az ülés, kéne má egy másik. Oszt reménykedünk,h vmi majdcsak történik. Eddig még nem történt.

 

Könnyed dagonya

Ez ismét a mi napunk volt. Eső, viharos szél, vasárnap. Se hatóság, se kirándulók. Rájöttünk,h az ilyen időt nekünk találták ki: a dobozban szélcsend és meleg van, ideális a természetjáráshoz. Frankó sár is volt, tetőig szutykos lett a kocsi. Bekeveredtünk egy frissen parcellázott placcra is. Szépen kimérve sorakoztak a kis karók, vastag sár...hát megejtettünk egy kis szlalomot, remek volt. Az ilyen karókat azért illik a helyükön hagyni, elvégre semmi érdekünk nem fűződik ahhoz,h átrendezzük a tulajdonviszonyokat. Pedig nagy volt a kísértés, csak tényleg kellemetlenül erős szél fújt, így megelégedtünk egy kis csúszkálással.

Hazafelé menet jó lett volna egy kis kocsimosás, erre is van egy kiváló helyszín. Az egyik falu mélyedésben levő utcájában remek tavak alakulnak ki ilyenkor, és bizonyos sebesség felett pöccre pucolják az alvázat. Mellékhatások tekintetében sem elhanyagolandó: abban az utcában van a templom is, így vasárnap délelőtt révén sajnos kereszteződtek útjaink isten bárányaiéval. Nos, a pocsolyalé nem szenteltvíz ugyan, de ha azt nem locsolnak magukra, akkor egy fürdéssel megúszták.

 

Homokozó

Mit tesz az ember, ha vasárnap délután égető szükséget érez fél köbméter homok beszerzésére? Lenyúlja a rokonságban fellelhető utánfutót és nekivág. Halványan felsejlik olyasmi,h tüzéptelep, nade vasárnap? A közeli homokos partfal ideális alapanyagnak tűnt messziről, viszont odáig eljutni már kihívás. Van ugyan vmiféle csapás, hiszen a falusiaktól akár éhen is dögölhetne a helyi tüzépes, de az látszik,h nem naponta járkálnak arrafelé. Betonlapok, böhöm kövek, kétméteres gaz, árkok? Nem akadály. A lapátok kedélyesen pattognak hátul méter magasra, de haladunk. Úgy döntöttünk, mégse kéne elkezdeni bontani a 15 méter magas partfalat alulról, mert ha esetleg ránk találna omlani, sose bocsátanám meg magamnak,h hajléktalanná tettünk 5 db fecskét. Így kinéztünk egy távolabb eső kisebb kupacot, jó lesz az, ráadásul út sem vezet oda (még királyabb), csak boronált szántás (überkirály). Na és most jön a fokozottan überkirályság: ha vki nekem azt mondja,h lehet farolni utánfutóval minimum hülyének nézem. Nos, lehet. Sőt, fokozottan élvezetes tevékenység, és még napok múltán is csak erre bír gondolni az ember, mert annyira nem érti. Szal szépen becsúsztunk a kupac mellé, feldobtuk, aztán négykerék, felező, nekivágtunk a visszaútnak. A már természetesnek mondható hülye vigyorral a fejünkön.

 

Trabanton szállni

Nem egy vén fószert hallani, amint távolba révedt tekintettel és bamba mosollyal az arcán áradozik a Trabantról, milyen jó is volt az, mekkora utakat megtett vele, az aztán igénytelen jószág volt és a csajozós kalandok...ecsém, azok az idők! Ilyenkor szoktam javasolni,h tessen kiemelni a segget a százlovastizenhatszelepes limuzinból és visszatenni a papundeklibe, a lehetőség adott, vannak még jól konzervált példányok. Persze azonnal kiderül,h nem a Trabant volt akkoriban a főnyeremény, hanem az,h az illető még ifjú volt és fickós, és a közúti átlagsebesség is úgy 40-50 km/h-nál tetőzött.

Történt,h fater egy kertmenet után elküldött a rokonokhoz egy vájdling meggyel. Be is raktam az edényt az anyósülésre, a kutyát hátra (imádott autózni, az istennyugosztalja), aztán irány. Így utólag nem volt nagy ötlet egyik se, de 18 évesen az ember még nem szokott gondolkodni. Indulás után a kutya szépen felkönyökölt az anyósülés háttámlájára, onnan csorgatta bele a nyálát a meggybe, így jutottunk el az első sarokig, mikoris fékeznem kellett. Azonban a Trabant fékje nem sokkal az indulás után még egy kicsit "kockás" volt, vagyis egy kis rálépés és rögtön bepadlózott. Így történt,h a kutya egy pillanat alatt fejest ugrott a vájdlingba és az edénnyel együtt becsúszott a műszerfal alá. A helyzetet kezelendő, első dolgom volt megagyalni a kutyát, majd jólirányzott mozdulattal berepítettem a csomagtartóba, ami nem volt túl nagy bünti egy kombiban. A meggyet kicsit átforgattam,h a szétnyomott példányok meg a kutyaszőr ne legyen feltűnő, aztán érthető okokból gyorsan lezavartam a kézbesítési kötelezettségeimet.

Rendszeres meneteim közé tartozott az is,h öreganyámat vásárolgatni szállítsam. Alapvetően szerettem, jól megvoltunk, csak oltári smucig volt a vénlány, sosem tudtam lejmolni tőle semmit a fuvarért cserébe. És utálta használni a biztonsági övet. Mondtam is neki, be kéne magát kösse, mert az ülés rögzítője nem százas. Legyintett,h menjek inkább, ne pofázzak. Persze az első nagyobb fékezésnél ő is a műszerfal alatt kötöt ki, üléssel együtt, én meg rángathattam kifele. Utána bekötötte magát és közölte,h szarul vezetek.

 

Takarítás

Igazi kihívás, fél nap kemény fizikai munka. Első lépés a kirámolás. Második lépésben csodálkozás: ez a sok szar hogy fért eddig bele? Aztán jön az igazi allergén produkció: bemászni a porszívóval. Vannak ugyan szivargyújtóból táplálkozó példányok, de azok csak a port szívják be, azt viszont szépen vissza is köpik a légtérbe, nehogymá csak a kárpitban tenyésszen az atka. Szóval az ember előrángatja az igazi porszívót, megküzd egy kilóméternyi hosszabbítóval, meg hogy mit hová dugott, majd kap egy infarktus lightot, mikor kiderül,h a porszívó tkp be volt kapcsolva, és az utolsó dugasz csatlakoztatásánál halálsikollyal indítva felhördül. A háztartási géppel történő porszívás nagy előnye,h a por kifelé terjeng, viszont izomlázító küzdelmet kell vívni a gégecsővel. Ha ez megvan, és közelebbről is szemügyre vesszük a viszonyokat, ismét csodálkozás következik: mi tenyész itten és hogy éltük ezt túl? Aztán jön az elkeseredés,h én gyenge vagyok és védtelen, ennyi kosszal szemben meg esélytelen, ez nem fog menni, sosem tudom kiretkelni, kevés lesz a hétvége/nyáriszünet/élet hogy ez innen mind kijöjjön. Ennyi kis önsajnálat még megengedett mentálisan ép kategóriába sorolt embernek, egy idő után ezt is meg lehet unni, szóval csak elkezdem a szívást. A kárpittisztító feltét remekül szétmasszíroz minden trutymót, viszont ezzel nem igazi a szívóhatás, jöjjön a szűkítő. Ez is egy remek találmány, átlag autóbelsőben található résekbe biztos nem fér bele. De ez legalább előállít egy kis huzatot és roppant érdekes dolgok is tudják eltömni: egy tucat különböző fajtájú és állagú cukorka, visítva keresett gyerekjátékok, rongyok, zacskók, ülésből kihullott csapágygolyók, rugók, egyéb alkatrészek. Az izzadság csöpög, az üléseket előre-hátra rángatom, epilálom a szőnyeget egy beleragadt nyalókával közben megfogadom,h a gyereknek a seggébe dugom.

De csak kész van ez is, bársonyon futnak óráim. Sokadszorra szembesülök azzal is,h a gumiszőnyeg alapos megtisztítására tett kísérlet eredménytelen, akármivel sikálom is le, retkes marad. Persze ez csak száradás után derül ki. Levezetésként könnyed törölgetés, még jól is jön,h remeg a karom. A kipakolt kupac szétválogatása már emberfeletti erőfeszítésnek tűnik, de rutinos vagyok, a szemetet nem teszkósszatyorba, hanem rögtön kukászsákba kezdem gyűjteni. A végére nem is emlékszem, a tagjaim maguktól mozognak, az agyam már nem jár. Aztán beleülök az autóba, szép, tiszta, illatos, kívánatos...egészen az első csipszes zacsi feltépéséig.

Bad romance

Amilyen gyorsan jött, olyan pillanatok alatt ment is el. Viszonzatlan szerelem lett végül, szokás szerint túl későn felismerve, beismerve. Szép volt nagyon, szem megakad. Vinné. Adtuk, vigye. Könny letöröl, ismét véget ért valami, de legalább futja nekünk is kajára. Nem maradt más utána csak egy méter fénykép, gyalogsági ásó, viharkabát, kisbalta, viharlámpa és néhány szar váltó garázs sötét zugában. A váltókat ugyanis nagy tételben fogyasztotta a drágánk, remélem a hagyatékát majdcsak kidaruzza vki a garázsból helyettünk. Tanulság: ismét lejjebb csúsztunk egy szintet. Nem csak megvenni kipofozni kell, el is kell tartani, érzékeny virágszál ez, különleges igényekkel. Különlegesen drága igényekkel. És eljött az idő, elkerülhetetelen volt a stop loss. Tükörbenézés, vereség beismerése, fájdalom, és az elmaradhatatlan kérdés: mit cseszünk el? És persze ez utóbbira sosincs válasz. De a remény elég szívós állatfajta, az istennek se akar megdögleni, csak hogy még inkább fokozza az élvezetet ebben a helyzetben. :)))